A lovasíjászat az ősi magyar, illetve ázsiai lovasíjász népek harci hagyományait felelevenítő sport. Kialakulása Kassai Lajos nevéhez köthető, aki régészeti ásatásokon talált leletekből rekonstruálta a I-XII. századi lovasnépek íjait, majd a gyakorlatban is kipróbálta azokat. Ezt követően kidolgozta a lovas íjászat teljes szabályrendszerét, szervezeti felépítését és bemutatókon, versenyeken azóta is rendületlenül népszerűsíti a sportágat. Kassai oktatott már kanadai, amerikai, de még indián lovasíjászokat is.

A sportág központja Kaposmérő. Itt került kidolgozásra racionális alapokon a verseny szisztémája, edzéselmélete, módszertana. Természetesen ezen a rendszeren kívül is sokan íjászkodnak, de a lovasíjászat mint sport, hazánkból, Kassai Lajostól indult világhódító útjára. Ma már szerte Európából, Amerikából érkeznek tanítványok. Határainkon túl a külföldön élő magyarok körében, illetve Németországban, Angliában és Amerikában is egyre népszerűbb.

Leírás:
A lovasíjászat lényege, hogy egy 90 méter hosszú egyenes pályán vágtatva célzott lövéseket kell leadni előre, oldalra, majd hátrafelé a nyeregből visszafordulva, a féltáv vonalában, a pályától mintegy kilenc méterre elhelyezett céltáblákra. Egy futam 18 másodpercig tarthat maximum (ennyi idő alatt legalább három lövést "illik" kivitelezni), a megspórolt másodpercek és az elért találatok pontot érnek; egy verseny kilenc futamból áll.

A vágtató lovon történő egyensúlyozáson kívül fontos tényező, hogy a versenyzőnek minél rövidebb idő alatt tudnia kell egy nyílvesszőt elővenni, betölteni, és kilőni. (Kassai Lajos másfél éve világrekordot állított fel: váltott lovakkal, tizenkét óra alatt 323-szor lovagolta végig a lovasíjász-pályát, alkalmanként átlagosan kilenc nyílvesszőt juttatva célba. Csaknem háromezerszer feszítette meg íját, és összesen több mint hétezer pontot ért el.)

Az íjászatot és a lovaglást külön is meg lehet tanulni, és általában külön szokás ezt elkezdeni. Ennek megfelelően a lovasíjász táborokban először mindenki íjászatot tanul. A tanulók ilyenkor 30-40-50-60 méteres távolságokra lévő célokra lövéseket adnak le. Kezdetben alapállásból, majd fordulásból, guggolásból stb. Álló célok után következnek a mozgók: futóvad és lengőcél, majd aki alkalmasnak érzi magát, lőhet korongra is.

A lovasíjászat által megkövetelt lövésmód alapjaiban különbözik a gyalogos lövészettől. A gyalogos lövész fix ponthoz húz és célozva lő. Erre lovon nincs mód, mert egyrészt ha több lövést akar leadni egymásután, akkor nem vesztegetheti az időt célzásra, másfelől a vágtató (gyakorlatilag minden irányban mozgó) ló hátán nincs is lehetősége a célzásra.

A ló hátán alkalmazható lövésmódot dinamikus íjász stílusnak is szokták nevezni. Jellemzője, hogy nincs fix pontra húzás, a lövész általában vállgödörbe húz. Így eltűnik minden, ami a célzást elősegítené és pusztán az ösztöneire támaszkodhat. Ezt jól begyakorolni hosszú idő és eleinte egyáltalán nem jár sok sikerélménnyel, ellenben annál több eltört vesszővel. Ma a legtöbb lovasíjász az ún. mediterrán fogással lő, és vállgödörbe húz.

A lovasíjászatnál alkalmazott lovaglás nagyban különbözik legtöbb lovasiskolában alkalmazott angol lovaglási módtól. A legfontosabb, hogy az angol nyereg és lovaglási mód lényegében a lóversenyzéshez (díjugratás, díjlovaglás, stb.) alakult ki. Lényeges különbségek vannak már magában a nyeregben is, ebből adódóan a lovas tartása is eleve más. A sztyeppei lovas ugyanakkor sosem használ "kikönnyítés"-nek nevezett mozgásokat, célja a lóval való tökéletes együttmozgás. A lovasíjász harcmodor - mint általában minden lovon végzett cselekvés - olyan tudást képvisel, mely lehetővé teszi a lovas kezének szabad használatát, miközben a lónak elegendő a testsúlyból történő irányítás. A gyakorlás tehát elsősorban szőrén, majd később az általunk készített (nagykápás, egy helyre ültető) lovasíjász nyeregben történik. Mivel íjjal lőni lóról egyensúly nélkül képtelenség, ezért a tanulás során az elsődleges cél ennek kifejlesztése.

Az ősök módszerei:
Sokan vitatkoznak arról manapság, hogyan íjászhattak őseink, mi volt a helyes technika, milyen nyerget, íjat és vesszőket használtak.

Ahány kultúra, annyi lovagló stílus létezik a világon. A lovasíjász nomád népek a harcok során egyetlen szempontnak voltak alárendelve: a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban legyőzni a célokat. Nem volt idő tegezből tölteni, egyensúlyból kellett lőniük. Az íj méretéről és erejéről a régészeti ásatások kellő bizonyosságot szolgáltatnak.

Az összes nagyállattartó nép magas kápás ívelt talpú fanyerget használt az elmúlt 4000 évben és ma is. Eltérések csak az ülőfelület kiképzésében vannak. A nyergek általában könnyű puhafából, csapolással, és/vagy fűzött "farbőrrel" készülnek. Az azonosságok alapját a lóról végzett munka, vagy harc adja, melynek lényege a hirtelen gyorsulások kiülését lehetővé tevő kápaméretezés. További közös tulajdonságuk hogy a lovas "kénytelen" átadni testét a ló mozgásának csípőtől lefelé, tehát a biztonságos ülés gyakorlata nagyon hamar elsajátítható és a gerincoszlopra kifejtett átmozgató jótékony gyógyhatás már az első alkalommal érezhető.

Forrás: www.lovasijaszat.hu