...a Naturelle Team tagjainak sem lehet oka panaszra, hiszen a középmezőnyben végeztek. Az extrém verseny idén is futással kezdődött, 1761 méter szintkülönbséggel. A legjobb idő ebben a számban 1óra 50 perc volt. A csúcson a futókat elsősegély és orvosi ellenőrzés várta, hiszen többen szinte végelgyengülésben értek fel, és azonnal összeestek a célban. Így gyakran előkerült a mentőfólia és a hordágy.
Futás után a sikóernyőzés
A csúcsra ért szerencsés versenyzők itt átadták a stafétát siklóernyős társuknak, aki magáva cipelve ernyős cuccát, folytatta a menetet. Kétszáz méter szintkülönbség futva lefelé, majd száz méter szintben, majd száz fel, a 15 kg-os felszereléssel, ami önmagában is elég megterhelő. Ezt követően felszerelés elő, és már lehetett is startolni az előre precízen behajtott ernyővel. Igen ám, de a fáradtságot beleszámítva, ez nem is volt olyan hétköznapi feladat. Aztán persze a levegőben is akadt kihívás, ugyanis két GPS-koordinátát érintve kellett átrepülni egy másik hegyre, majd ott célra szállni.
Az erős sodrást nehéz volt uralni
Landolás után pedig jöhetett százötven méter szintkülönbség fölfelé összehúzott ernyővel egy másik starthelyig. Futva. A sportoló itt újra terítette az ernyőt, és ismét startolt. Itt a feladat már "csak" a sebességi lesiklás és újbóli célra szállás volt egy kisméretű focipályára, mely körbe volt véve magas labdahálóval, fákkal, így ez sem volt egyszerű.
Jött a vadvízi kajakos
És még nincs vége... A siklóernyős csapattag érkezése után azonnal átadta a stafétát vadvízi kajakos társának. A kajakos futva tette meg az utat a vadvízig, majd beugrott a habok közé, hogy küzdjön az akadályokkal az 1 km-es szlalompályán. Nem volt visszaút, a sportoló nem mondhatta azt: meggondoltam magam, kiszállok. Hiszen az erős sodrás miatt erre lehetőség sincs, végig kell csinálni. Ha pedig sikerrel vette, kikerülte a póznákat, akkor már csak annyit kellett tennie, hogy partotérés után vállára kapta hajóját, és befutott vele a célba. A gyakorlatban ez azonban inkább úgy nézett ki, hogy a sportoló partot ért, majd maga után húzva, bevonszolta a hajót a célvonalig, nem törödve az amortizációval sem.
Kajakos után a bringás folytatta
Mint minden versenyágban a bringás is iszonyatosan kemény hajrával indult a végső cél felé. A futás után talán ez volt a legkeményebb kihívás. Nem csak azért, mert kétezer méter magasra kellett feltekerni - néha mászni -, hanem onnan, még a végelgyengülés után, még le is kellett bringázni. Itt pedig nagyon sok múlt a sebességen. Aki pedig fáradt volt, annak csökkent a reakcióideje, így nem volt képes leküzdeni az akadályokat. Sőt, a sérülés veszélye is nagyobb volt...
Eredmények
A kajakfutam után második helyen álló Kolland Topsport hegyi kerékpározója, Alban Lakata (AUT) leelőzte a Skoda Auto Csapatot (Csehország), és ezzel biztosította a diadalt csapatának. A második helyen a Skoda Csapat végzett, a harmadik helyre a Fackelmann Csapat került. A leggyorsabban Jiri Magal (Skoda Auto/CZE) futotta le a hegyi távot. Kajakban Mruzek Kamilnak sikerült egyéniben győzedelmeskedni. A hegyi kerékpárosok közül az osztrák Alban Lakata legyőzhetetlennek bizonyult.
Amikor a víz az úr
Figyelemre méltó teljesítményt nyújtott Markus Kröll, Wendelin Ortner, Harald Hudetz és Roland Stauder. A kétséget kizáróan legesélyesebbnek tartott, címvédő Red Bull Csapatnak három sérült versenyzővel is sikerült a 4. helyre beérnie.
A hegyi futás után Markus Kröllt bokaszalag-szakadás gyanújával kórházba kellett szállítani, Harald Hudetz bokája a bemelegítés közben sérült meg, így - a vízen nyújtott kiváló teljesítménye után - bicegve adta át a stafétabotot Roland Staudernek, aki komoly megfázása ellenére végül a negyedik helyet vívta ki.
A végeredmény röviden:
1. Kolland Topsport Csapat (Schiessl Helmut, Amon Christian, Natmessnig Herwig / mindegyikük AUT)
2. Skoda Auto Csapat (Magal Jiri, Skrabalek Jan, Mruzek Kamil, Hynek Kristian / mindegyikük CZE)
3. Fackelmann Csapat (Krupicka Robert, Vecera Radek, Slovak Tomas, Novotny Robert / mindegyikük CZE)
Extrem.hu |